09.05.08
tudéj
lecc szí vát heppönd tudéj.
péntek.
Nah szóval a mai nap sem volt rossz. Reggel megint nem volt első két órám. Vagyis idén még csak az első alkalom volt de mind1 lesz még ien reméljük:D
- btw. A jelenlegi órarendemnél csak az lenne a jobb ha bejárnék első órára de mindig eggyel hamarabb szabadulnék. Hátha lesz ien szerencsém a jövőheti órarendváltozással. *reménykedik* -
Ma 7 40 kor keltem, valami fura zajra amit lehet csak bebeszéltem magamnak, de akkor is érdekes volt:D
Kimentem a konyhába ahol Janinak azzzal köszöntem h hozzá tudnék szokni ehhez az élethez. Szépen lassan és kényelmesen felöltöztem majd elkészültem. Mentem a megállóba amikor eszembe jutott h nem hívott az oktatóm h mi van akkor, ezért hát felhívtam. Elmondta h a pótvizsgám majd 23 ikán lesz, ami kicsit soká lesz..
A megállóba érve szemtanúja voltam a hogyan késsük le a 3as trollit című műsornak. Nagyon valósághű volt xDD de szerencsére jött a következő nagyon hamar. Beértem a suliba.
KG óra: A tanár felolvasott egy egyetemi felkészítőről szóló tábori papírt amin persze nem volt föci szal nem is érdekelt… Aztán elmondta h “az idén mindenkinek csinálnia kell egy előadást a tanév vmelyik anyagából..” Nem rossz mert azért elég könnyen szerezhető így két 5ös ha igényesen csinálja valaki…
Első téma közgazdaságtani alapfogalmak.. Ki szeretné ezt a témát? persze h senki:D Tanár nyitja napló. Napló nyílik Ádám. Ádám kérdi meg van hajtva a napló nála? Tanár kérdi miért? Ádám mondja megérzés volt h nála nylik:D
Idén valahogy először mindig az én oldalomon nyílt ki a napló. Jó előjel a felelésekhez:D :S Beletörődtem sorsomba majd folytatódott az óra.
Aztán magyar.. a tanár kiosztotta h nézzük át a verseket. “átnéztük…” Felelt az egész osztály. Az ucsó 4 percben 3an feleltünk.. de a nagy többség 5öst kapott. (én is
) Volt egy csaj aki elakartan -önszántából- mondani a Himnuszt de már az első versszakot úgy mondta h hibázott.. No komment.
Utolsó – vagyis 3ik:D – órám civilizáció volt, amin fotósok videóit néztük szalcsiról. Nem írok róla sokat mert felbosszant az egész dolog.. Elég ha azt tudja a nyájas Olvasó, h anyum felajánlotta h megcsinálja kb ingyen az egészet tabló videó fotó… Fizetni kellene az osztálynak 3500at a videóért (fejenként), semmit a fényképekért és kb 25ezret a tablóért (osztályszinten), ami a mai “bemutatókat” nézve is olcsó… És az egészben azt nem értem h ofőm megbeszélte anyummal h megcsinálja erre az a @#˘!=s behívja a többi fotóst.. de eddig is tudtuk h nem százas…
Civil után próóbbaa:D
4en mentünk be mert Renivel jelentős lemaradásban voltunk/vagyunk a többiekhez képest Zsolti meg Aliz tanított minket. Szerencsére egy másfél órán belül megtanulgattuk nagyjából a lényeget. Majd meglátjuk mi lesz csütörtökön amikor nem egy tanterem felében táncolunk…
Hazajöttem és nekiálltam tejbegrízt csinálni *nyam nyam xDD* Úgy tele ettem magam, h alig bírtam mozogni xDD.
Jah meg hát majd kihagytam a nap negatívumát a ház oan mintha földrngés sulytaná, mivel csinálják az utat hatalmas gépekkel meg egyéb idegesítő csörömpölős vacakkal..
Nah hát kb ennyi.. Most megyek alszok ha vmit kihagyok szólok Editnek h írja be:D
Byebye
B.D said,
Szeptember 5, 2008 at 2:48 pm
hehe én is tejbegrízt ettem
mikor hazajöttem suliból 
szép estét
simikeee said,
Szeptember 5, 2008 at 3:59 pm
gondoltam is rád miközben ettem:D
B.D said,
Szeptember 5, 2008 at 4:38 pm
Megtisztelve érzem magam hogy tejbegríz evés közben is én járok a fejedben