10.15.08
Szalagtűző
Október 10ike nagy nap volt, számomra. Az középiskolai tanulmányaim egyik ucsó nagy banzája rendeződött aznap. A szalcsik számomra mindigis egyfajta misztikummal voltak körülvéve. Ennek fő okát talán abban látom, h nem nagyon vettem még részt szalagtűzőn xD Nah akkor nézzük mi történt ezen a hatalmas napon:)
Délelőttöm, azzal telt, hogy otthon semmitsem csináltam, leszámítva egy kis tanulást. Bekellett fejeznem a kg prezentációmat. – utólag kiderült, h két 5öst is kaptam rá:D -
Délelőtt megjött a postás bácsi is, aki meghozta aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa….
….aaaaaaaaaaaaaaaaa J O G S I M A A A A T T T!!!!! Ez is elősegítette, h nagyon jó kis napom legyen.
-hozzáteszem valahol már mikor az önkormányzatnál voltam éreztem, h megkapom a szalcsi előtt
-
Ebéd előtt elmentünk vettünk egy tortát, meg egy francia krémest a közeli cukrászdában. Utánna, már csak a vendégsereget vártam pihenés közepette:D
Negyed 3kor megjött Jani, aztán kicsit később Papá. Egy 10 perc múlva hívott, Gyöngyi. Kiszaladtam a megállóba majd haza. Otthon mielőtt megjöttek volna a távoli uncsik és egyéb rokonok, gyorsan felöltöztem a szalagtűzős ruhába, majd már meg is jöttek. Gyors puszi mindenkinek, majd nekiálltunk enni:D. – az igazat megvallva nemszeretem az ien nagy családi dolgokat mikor sok vendég van, mert én képtelen vagyok arra, h egyszerre több emberre is tartósan figyeljek, és az oanokat nem szeretem :/ -
Szépen lassan eltelt az idő, és 4 45kor Anyummal elindultunk a Hódosba – 3 perc gyalog- . Benn összegyűlt az osztály majd közös fotózás, mindenki mindenkivel. Bár Anyum csinálta a képeket, még nem töltök fel egyet se, de ami késik nem múlik:D 5kor pontosan elkezdődött a bevonulás. Minden ment a rendes ünnepélyes menetében. Bevonulás, himnusz. Ezután az igazgató tartott beszédett, melyben többször is kitért ránk a suli első 5ikes ballagóosztályára, meg h mien jól vettük a matek éreccségit:D
Igazgatói beszéd után igazgatói szalagtűzés. Az iskolai színkitűnői és azok akik megérdemelték. – minden osztályból 3an-
Ezután jött a többi osztálytárs, mostmár az ofők által tűzve
Mi voltunk az elsők, de a tűzés nem úgy ment, hogy egyszerre egy osztály, hanem máshogy:D. Minden osztály 3sorban állt és mindig az első sort tűzték végig. Én az ucsó sorunk első tagja voltam, így elég soká kaptam szalagot. kb másfél órás állás után megkapta mindenki. Majd jött néhány produkcióóóó:D
Először két csaj énekelt egy duettet, majd Zsombi osztálytársam hegedült, majd megint egy duett következett.
Ezek után jöttek a kétperces videók… Sajnos ez a pont negatív élményeket hozott több szempontból is.
1. Csináltunk előző este egy nagyon jó videót – legalábbis a mi jelenetünk nagyszerű lett xD – de mégsem azt játszottuk le.
2. Amit leadtunk is jó lett volna, DE nekem úgy tűnt valaki belenyúlt, hogy miért azt passzolom… A végén eltűnt a zene az elején meg rövid volt az egyik szám…
3. Azt mondták, 2perces videók kellenek. Számomra nem egy videó tűnt akár 3-4 percesnek is…
A videók után mécsesekkel kiraktuk a Bethlen szót és elénekeltük az Egyszer véget ért és a Szállj fel magasra c. számokat. Ezek után kivonultunk, majd szünet és tánc.
Gyorsan átvettük a táncruhánkat, majd fotózkodás meg egy kis pihi.
A 4ik táncnál kapcsolódtam be, ami uncsmék tánca volt. A keddi főpróba alatt, már láttam, ki hogy táncol, így nem bántam, hogy tulképp csak azt láttam, mert az övék volt a másik jó. Mikor vége lett a táncuknak, lementünk oda ahol elkezdődött a táncunk, majd vártuk h lemenjen az 5ik tánc.
Majd jöttünk, mi indulás előtt egy nagy csatakiáltás és vonultunk is be. A számításaink miszerint nagy siker lesz már a kezdeteknél beigazolódott. A bevonuláskor már tapsolt mindenki:) Az egész táncot felszabadultan, vidáman, mosolyogva táncoltuk el
. Örülök, hogy a sörtáncot választottuk:D
A táncunk után jött egy kis össznépi tánc. Limbóhintó, szerelemvonat, meg a Casino Twistre. Táncoltam uncsimmal, meg egy két osztálytárssal.
22óra után pár perccel lett vége az egésznek. Gyorsan átöltöztem, majd hazarohantam még egy átöltözésre. 11re kellett az étterembe érni ahol vacsoráztunk, így volt egy kis időm.
A vacsoráról, annyit, hogy fini volt meg jól éreztem magam ott is. A vacsi hús volt hússal, meg egy kis pezsgő meg egy kis somlói:)
A vacsi után oan fél2 körül, elindultunk egy kicsit bulejkodni. Elsőnek Zoli barátomékhoz mentünk ahol ő átöltözött, majd kerestünk valami helyen. Végül az Ibolya (jó)nevű kocsmában kötöttünk ki.. Jah közben felvettünk egy csajt, akit csak Zoliék ismertek, de ez nem lényeg most:D
Szal 5en tértünk be oda, majd később, még jött 4 osztálytársnőm is. Az egész estét végigröhögtük, ami annyira nem meglepő hiszen hoztuk a formát xD
A poénok fele arra épült, hogy mennyire részeg vagyok. -megittam két jégert meg 0,5 sört, szal teljesen levoltam részegedve:D - Illetve sokat emlegettük még a pár napja nem is oly vicces poénokat mint a cowboyos fogadós, valamint a Ki az kenyeret süt de nem pék? és Miért piros a pók szeme? vicceket.
Az éjszaka vicceként pedig egy hihetetlen hülyeséget találtam ki xDD
4ig maradtunk, majd Pityuval nekivágtunk a hazaútnak, ami nem ígérkezett rövidnek. Körülbelül 4 50kor estem az ágyikómba, majd elsötétült minden:)
Köszi h végigolvastad:)
B.D said,
2008. október 16. at 18:33
Örülök hogy jól sikerült,meg annak is H megkaptad a jogsit..ezen is túl vagy
Jó lenne megint átélni ugye?
kriszti said,
2008. november 8. at 11:55
….