Ma mikor jöttem haza a buszon egy pár -azt hiszem hat- fiatalba botlottam, akik némák voltak. Őket figyeltem végig a buszozás alatt, ami azért nem túl szép dolog, de a látvány szokatlansága magával ragadott…Nem sűrűn látok néma embereket, sőt általábanbármilyen  fogyatékkal élőket sem. Néha látok egy-két fehér botos embert, de ez nem olyan sok alkalom, ha azt nézzük mennyit járok az utcán. Szóval figyelve ezt a kis csoportot azon tanakodtam, milyen furcsa is az, hogy ők ilyen jól kommunikálnak a két kezükkel. Megdöbbentett eléggé,hogy az amit mi egyszerű hadonászásnak veszünk az számukra az egyetlen út arra, hogy megértsük őket.

Gondolkoztam azon is, hogy vajon mennyi időbe telhetett elsajátítani ezt a fajta kommunikációs módot. Arra jutottam, hogy magamtól valószínűleg elég lassan tanulnám meg, bár ha a rá lennék kényszerülve, biztos hamarabb megtanulnám…

Eszembe jutott az is, hogy egyszer azon elmélkedtünk, hogy ki milyen fogyatékosságot “választana” ha rá lenne kényszerítve. Hallás, látás, vagy beszédkészség elvesztése, netán mozgás. Ezek közül én a némaságot váasztottam, mert szerintem azt a “legkönnyebb” pótolni, és talán ez az egy, ami mellett az ember teljesebb életet tud élni..

Köszönöm a figyelmet.